MENNYI AZ INGATLANKÖZVETÍTŐ JUTALÉKA?

 

Az ingatlanosokkal szembeni előítéletekről már írtam. Valószínűleg ez és az, hogy alapvetően nagy összegekről beszélünk, indokolja azt, hogy legelőször szinte mindig a “Mennyi a jutalék?” kérdés hangzik el.

Én is pénzből élek, úgyhogy természetesen megértem az eladókat, de a mennyinél sokkal fontosabb kérdés szerintem, az hogy mit kap cserébe. Hiszen, ha csak azt tartod szem előtt, hogy a legkisebb ellenállás irányába mozogj, azaz a legolcsóbb ingatlan tanácsadót választod, akkor azért a pénzért bizony kevesebbet is fogsz kapni, legalábbis túlnyomó többségben. Kevésbé megbízhatót, kevésbé profit, kevésbé őszintét, lassabb ügyintézést. Ugye ismered az olcsó húsnak híg a leve frázist?

Nem akarlak megijeszteni, de…

A közelmúltban hallottam egy olyan esetről, amikor az ingatlanközvetítő látszólag alacsony jutalékkal csábította el az ügyfelet. Sajnos a szerződéskötés után derült ki, hogy a kezdeti, csekély jutalék nettó összegvolt, azaz „elfelejtették” hozzácsapni az áfát, ami máris feljebb tornázta az összeget. Sőt, arra is csak később derült fény, hogy az ingatlanközvetítőnél van egy minimális összeg, amit mindenféleképpen ki kell fizetni, ha sikerül az eladás, ha nem. Így a kezdeti, szimpatikus 3%-os jutalék pillanatok alatt felkúszott 5%-ra.

MENNYI AZ ANNYI?

Ha az ember végignéz az ingatlanközvetítő-piacon, elég széles a választék; 0,5-6% között mindenféle jutalék megtalálható. Józan paraszti ésszel úgy fest, hogy a 0,5% egy igen vonzó ajánlat. Viszont mi ingatlan tanácsadók egy közös piacon dolgozunk, úgyhogy be kell látnod, hogy egyáltalán nem logikus az, hogy ami az egyiknek 4-6%, azt a másiknak megéri 0,5-2%-ért kínálni.

A nagyon alacsony jutalék csakis akkor lehet jövedelmező valakinek, aki ezzel foglalkozik, ha:

  1. Rengeteg ügyfele van, így sok kicsi sokra megy, de egyikre sincs igazán ideje
  2. A fent leírtakhoz hasonlóan vannak bújtatott költségek

MIT VÁRJ A PÉNZEDÉRT?

Képzeld el, hogy 0,5%-os jutalékért kizárólagos szerződést kötsz, de az ingatlanközvetítő nem tesz semmit. Te hirdeted, te kezeled az érdeklődőket, és te adod el a lakást. 10 milliós lakás esetén ez azt jelenti, hogy kifizettél 50 000 forintot arra, hogy eladhasd a saját lakásodat. Tanulópénznek ez elég sok, lássuk be…

Egy rossz ingatlanközvetítő a jutalék 100%-át (mínusz az adók) zsebre vágja.

Vagy képzeld el, hogy 6%-os jutalékért az ingatlanközvetítő mindent megtesz: megírja a hirdetést, kiszűri a komolytalan jelentkezőket és 3 hónap alatt – de lehet, hogy már egyetlen héten belül – el is adja a lakásodat. Neked nem kell semmi mással foglalkoznod, csak az új otthonod megtalálásával.

Egy jó ingatlanközvetítő a jutalék 87%-át arra költi, hogy minél jobb kondíciókkal adja el a lakásodat.

 

VALLD BE ŐSZINTÉN, TE MELYIKET VÁLASZTANÁD?

Sőt, ez még nem minden: képzeld el, hogy a 6%-os jutalékért annyira megdolgozik az ingatlanos, hogy nem csupán eladja a lakást, de még jobb áron, jobb feltételekkel adja el, mint amit te ki tudnál harcolni!
Egy jó ingatlanközvetítő a jutaléka többszörösét keresheti meg neked akár pénzben, akár időben.

Itt elolvashatod, hogy mennyi mindent tartalmaz az ingatlanközvetítő jutaléka. 

Bevallom őszintén, az én jutalékom nem csekély. Sőt, a drágább ingatlanosok közé tartozom, viszont ezért a pénzért cserébe mindent megteszek azért, hogy minél hamarabb, minél jobb áron, minél jobb kondíciókkal adjuk el a lakásodat.
Garantálom, hogy megéri! Találkozzunk és Téged is meggyőzlek!

Üzenjen nekünk!

VIKTORIA HOUSE

Célunk, hogy átláthatóvá, egyszerűvé tegyük partnereink számára az ingatlanvásárlást.

Az Ön igényeit és lehetőségeit felmérve megkeressük a legkedvezőbb ajánlatot. Ingatlanértékesítő, és tanácsadó kollégáink, készséggel, 30 éves tapasztalattal végzik munkájukat. Ingatlan ügye intézéséhez cégünk jogi képviselőt biztosít. Hitelügyintézésben profi szakemberek segítik az összes bank szerződött partnereként.